Az utolsó hétvégén szombaton lementünk az óceán partra. A Jersey Shore-on, ami egyébként egy több tíz mérföldön át húzódó óceánpart telis-tele szebbnél szebb partokkal, strandokkal, Point Pleasant Beachre esett a választásunk. nem bántunk meg! A parton egy hosszú bódésort építettek, tele kis játéktermekkel, ami főleg a gyerekeknek szól, éttermekkel, fagyizókkal. Imrus, mint egy igazi gyerek, rögtön ment is játszani, de előtte rá jellemző alapossággal megvizsgálta az összes játékot, melyikkel lehet szerinte a legkönyebben nyerni. Végül a karos játékkal kihalásztunk egy kacsát :), úgy örültünk neki mint az ovisok, pedig igazán gagyi kis kacsa. Az óceán annyira hideg volt, hogy mikor kicsit besétáltunk, megnézni, hogy mennyire hideg, az embernek olyan érzése volt, mintha valami jeges vízzel teli lavorba lépett volna. Szerintem ez a képeken is elég jól látszik majd. Egy kicsit több, mint egy órát voltunk csak lent a parton napozni, mert jönnünk kellett haza,  de így is mind a hárman leégtünk egy kicsit.

Este focimeccsre mentünk Imrus kollégáival. New York Red Bull - Chicago Fire. Fent ültünk egészen a lelátó szinte legfelső sorában, de onnan is elképesztő jó volt a kilátás. Én személy szerint nem vagyok oda a fociért, de még így is egy óriási élmény volt!

Vasárnapra jól elromlott az idő, esett az eső, fújt a szél és majd meg fagytunk egész nap. A legjobb választás volt egy hajókázós turistaprogramhoz. Mivel ez volt Ildi utolsó értékelhető napja itt, amire még programot lehetett szervezni, mert hétfőn már utazott haza Magyarországra, ezért nem volt mit tenni, dacoltunk a hideggel. Ha egy ember kihajókázik a Szabadság szoborhoz, akkor már érdemes útba ejteni az Ellis Islandet is, ezért mi is így tettünk.

Egy kis történelem a szigetről  :

Mielőtt Ellis Island megnyílt, közel 8 millió bevándorló érkezett New Yorkba. Ezt a tömeget Manhattan alsó végén kialakított állomáson ellenőrizték.A szövetségi kormány 1890-ben átvette az irányítást és létrehozta az első szövetségi ellenőrző állomást a szigeten. Az első ellis island-i, emigránsokat ellenőrző állomás 1892. január 1-jén nyílt meg. Megnyitása óta, több mint 12 000 000 emigráns haladt át az ellenőrző állomáson 1954-ig, amikor végleg bezárták.Az 1924-es Emigránstörvény után az emigrációt a külföldi követségeken intézték, az állomáson csak a gyanús emigránsokat ellenőrizték és a háborús menekülteket. Az USA lakosságának egyharmada vezetheti vissza őseit az Ellis-szigeti bevándorló állomásig. Az állomásra érkező bevándorlók átlagosan 2-5 órát töltöttek a szigeten, ezalatt 29 kérdésre kellett válaszolniuk. A bevándorlóknak rendelkezniük kellett kezdőtőkével (18-25 dollár). Akinek egészségügyi problémája volt, azt vagy hazaküldték, vagy a szigeten lévő kórházban ápolták. A bevándorolni szándékozók 2%-át utasították el.

Az épületben, ami régen az az épület volt, ahol fogadták a bevándorlókat és intézték a papírjaikat, kórházat működtedtek stb, egy múzeumot alakítottak ki. Elképesztő mennyiségű információ, mindenféle dokumentáció fényképet, videók képezik a kiállítás részét. Ez is egy olyan hely volt, ahová megbeszéltük, hogy egyszer még visszamegyünk majd egy egész napot rászánva, mert annyi érdekes dolgot tud meg ott az ember, csak tátja a száját, ámul és bámul, próbál minden információt elraktározni, próbálja keresni, hogy hol vannak magyar vonatkozású dolgok. Nem is gondol bele az ember, hogy anno hogyan jutottak ide az első emigránsok, milyen is volt anno Amerika, amíg el nem látogat a szigetre. Akkor sem volt bizony könnyű bejutni ide, kapcsolatok kellettek, pénzt és kiváló egészségi állapot, különben felraktak az első visszafelé induló hajóra, és azzal el is szállt a nagy amerikai álom. Egyszerűen elképesztő érdekes hely. Ki lehet próbálni kihelyezett fülkékben azt is, hogy ki tudja megcsinálni az amerikai állampolgársági vizsgát, mert ahhoz, hogy állampolgári státuszba lépj a zöldkártyás éveid után, többek között egy elég komoly vizsgát is le kell tenned, amiben a történelmen át a jogig mindenféle témájú kérdésben a toppon kell lenne, hogy az ország dicső állampolgára lehess.

Az akkori Amerika sem az épületeket, sem az infrastuktúrát tekintve, sőt egyáltalán semmilyen szinten nem hasonlított a mai Amerikára. Egy dolog azonban szerintem ma is igaz. Aki karriert, megélhetést, jobb jövőt akart/akar magának, annak itt bizony van lehetőség, csak menni kell, akarni, csinálni és soha nem feladni. Itt sincs kolbászból a kerítés, de itt legalább van lehetőség, amit meg lehet ragadni és ha elég szorgalmas az ember, akkor nincs mitől félnie.

A múzeumnak van egy számítógépes részlege, ahol, külön jegyet kiváltva, kapsz egy 30 perces időkorlátot, amikor le tudsz ülni egy számítógéphez és vissza tudod keresni, 51 millió! regisztrált bevándorlóközül, mindenféle szűrők segítségével, ha vala vándorolt be Amerikába rokonod. Az erről szóló bizonyítékot pedig mindenféle oklevél és igazolás formájában ki is nyomtathatod emlékül, hogy hazavidd magaddal.

 (a következő 2 képet a netről vettem kölcsön)

Egy kis részlet a Randiguruból, aminek az egyik jelenete a múzumban játszódik (sajnos csak angolul találtam meg)

Ezután átmentünk a szoborhoz, ahol rettenetes szél és hideg közepette csináltunk egy pár képet, körbesétáltuk a szigetet és egy forró kávét kornyolva vártuk a következő hajót, ami visszavitt minket Jerseybe.

A képeken jól látható, hogy nem volt hideg és a szél sem fújt.