Április 20-án hosszas elkőkészületek után megérkezett végre az én legkedvesebb barátnőm. Tavaly ősz óta húztuk-halasztottuk a látogatást, de végre itt van!

Nem kicsit kezdődött kalandosan az utazása, mert indulás előtt egy nappal, mikor be akart csekkolni a járataira, kiírta neki a rendszer, hogy nincs érvényes ESTA-ja. ESTA-nak hívják az online, igenyelhető 3 hónapos turista vízumot, amit a turistáknak kell kiváltani és 3 hónaig érvényes, így a követségre sem kell bemenniük  interjúra, mint régen, viszont ezzel a vízummal, bizony visszafordíthatnak az amerikai határon, ha itt úgy gonolják, hogy potenciálisan veszélyt jelenthetsz az országukra. Kiment a reptérre, ahol szintén megnézték neki és ott is azt látták, hogy nincs érvényes vízum a nevén, hiába mutatta, hogy már pedig neki van, elküldte neki a rendszer, mikor megigényelte a követség holnapján, de szerencsére, saját felelősségére becsekkolták.

Az indulás napján, mikor kiért a reptérre, kiderült, hogy törölték a járatát, mert Bécsben akkora hó esett. Szerencsére átrakták egy 3 órával később induló járatra, amiről Frankfurtba kellett átszállnia. Ezek után már a tény, hogy egy zsidó család 8 gyerekével utazott együtt a Frankfurt-New York járaton, szinte már emltésre sem méltó.

A következő izgalom a vámon következett, ugyanis szegénynek volt a bőröndjében egy kis hazai Túró rudi, kolbász, pálinka, májkrém és a többi és a többi, csupa olyan dolgog, ami szigorúan nem hozható be az országba. Ekkor jött a határőr és randomszerűen elkezdett kiszedegetni embereket, akiket elvittek bőröd átvizsgálásra. Gondolom mondanom sem kell, hogy a két utast, akit előtte és mögötte állt, elvitték átvizsgálni. Száz szónak is egy a vége, szerencsésen átjött a határon némi izgalom után. A reptér méretét és a tényt nem figyelembe véve, hogy egyikünk sem járt még korábban ott, egész hamar megtaláltuk egymást.

Másnap mivel nekem még dolgoznom kellett, igy elvittem magammal Cliftonba, ahol dolgozom, és ott felrakram egy vonatra, így ő pénteken egyedül ment New Yorkba.

Szombat reggel, rémes, esős, felhős időben indultunk útnak Boston felé hármasban. Majdnem öt órás út után végre megérkeztünk, ahol első utunk a Red Sox stadionjához vezetett, mert online már nem tudtunk jegyet venni a stadion túrára, és reméltük, hogy a helyszínem még tudunk majd venni jegyet. Szerencsénk volt. Jegy is volt és a következő túra is 15 perccel érkezésünk után indult. Egész nap nagyon hideg volt és az eső is csak délutánra állt el, még szerencse, hogy elvittük a nagykabátokat. Déután sétáltunk a városban egy olyan aplikációval, ami végig vitt mindket a látnivalókon, ha követtük az egész városon végigvezető macskakő vonalat. Csak a felét jártuk be, de ez is bőven elég volt, mert már fáradtak voltunk és Ildi nagyon fázott a kis kabátjában. Vacsoráztunk egyet és mentünk a szállásra, ami egyébként elképesztően szép és tiszta házba volt egy szoba, amit az airbnb-n foglaltunk.

Másnap reggelre volt jegyünk bálna nézésre, ahol nagy hajóval vittek volna ki minket az óceánra, de annyira rosszak állítólag az időjárási körülmények az óceánon, hogy törölték a túrát, így helyette elmentünk az Akváriumba, ami közvetlen ott volt a kikötő mellett, ahol egyébként a bálnás program is kezdődőtt volna. Délután átvezettük Cape Codra, ami egy gyönyörű szép félsziget.  Nem mentük fel egészen a csücskébe, ahogy eredetileg terveztük, mert az még extra két óra vezetés lett volna a 4 és fél óra mellé, hanem kiválasztottuk a legelső helyet, ahol levitt az út az óceánpartra, mondván, hogy valószínűleg messzebb sem lehet sokkal másabb az óceánpart, mint ott. Csodaszép volt a homokos part!

• • 
  • 
  • 
  • 
  • 
  • 
  • 
  • 
  • 
  • 

   

  Hazafelé megálltunk Greenwichben, ahol elmentük a házhoz, ahol 10 évvel ezelőtt laktam, mikor nanny-ként dolgoztam egy családnál. Nem csengettem be, mert már évek óta nem ők laknak ott. Nagyon fura érzés volt, mert soha nem gondoltam volna, hogy valaha az életben én még egyszer visszamegyek oda, főleg nem úgy, hogy Iminek is meg tudom mutatni ezt a fontos állomást, ami az életem nem kicsit meghatározó része volt és ami nélkül valószínüleg most nem írnám nektek ezeket a sorokat, mert nem jöttem volna (vissza) Amerikába.