Egy jó ideje tervezgettük már az autóvásárlást nekem, mert sajnos Uberrel nem igazán volt kifizetődő dolgozni járni, Iminek viszont a távolság miatt nagyobb szüksége volt az autóra, de nem volt más választásunk, ezért fogunkat összeszorítva fizettük minden nap a 20-25 dolláros útiköltséget, hogy eljussak munkába, este pedig Imi jött értem, hogy így egy óra helyett másfelet vezethessen. Csak, hogy jobban értsétek, hogy miért nem volt túl gazdaságos, most egy tank benzinért fizetek 30-35dollárt, amivel majdnem két hétig járok dolgozni! Ugye-ugye!

Őszintén szólva, azután, hogy elkezdünk nézelődni, nem sok idő telt el, hogy kezünkben legyen az új autó kulcsa, amit egyébként ránk nem igazán jellemző szerencsének könyvelek el, de annál boldogabb vagyok tőle. Összesen 3 autót néztünk meg, a Hyunai volt a második, de már akkor tudtuk Imivel mindketten, hogy az lesz az igazi. Egy nagyon kedves és rendkívül intelligens kínai pasitól vettük, aki mint kiderült még azt is tudta, hogy mi fán terem Magyarország. Mondta, hogy már nagyon régen szeretne elutazni oda, ismerte Budát, Pestet és a város kettészelő folyót. Iminek még bókolt is egyet, mondta, hogy milyen intelligens arca van :)

Első találkozásunk után 3 nappal visszamentünk és több száz dollárt lealkudva, januárt 7-én az új autóm büszke tulajdonosa lettem. A rendszám intézése eltartott 1-2 hétig, de a szuper rendes kis kínai megengedte, hogy addig használjam az övét, ami egyébként egy óriási dolog, mert ha bármi lett volna az autóval, azt az ő biztosítása bánta volna. Szerencsére nem lett, pedig az autót a lehető legnagyobb hóviharban hoztuk el tőle és akkor bizony még "pályagumik" voltak rajta. Új gumikat csak a következő hét végén vettünk rá.

Elvittük a szerelőhöz, hogy nézze át, esetleg kell-e valamit csinálni rajta, de azt mondta, hogy szinte minden újonnan lett cserélve az autón, aksi, fékek, olaj szűrők, nagyon jó gazdája volt a kiskocsinak, úgyhogy ezt az autót csak vezetni kell és nagyon vigyázni rá. Azt mondta, hogy nagyon jó vásárt csináltunk vele!

Imádom a kisautómat, egy álom vezetni, az egyik legjobb dolog, ami történt velem/velünk, mióta kint vagyunk.

Most már fura nekem Imi nagy autójába beleülni, Iminek fura az én autómban ülni, mert nem ő vezet, azért néha hiányoznak a munkából hazafelé az autóban csacsogós, almát ropogtatós, együtt boltba beszaladós programok, de most már mire hazaérek vagy el vagy elő van készítve a vacsi, mert Imi mindig hamarabb hazaér és nekem sem kell rá várni munka után, hogy felvegyen.

Folyamatosan változik az életünk, de jól vagyunk, szépen haladunk előre és csak ez számít!