Tudom, hogy már aludnunk kellene, mert holnap reggel 3/4 4-kor kelünk, de senkinek sem jön álom a szemére.

Annyi gondolat kavarog ilyenkor az ember fejében. Mi lesz, hogy lesz majd kint, hogyan fogunk boldogulni, mennyire lesz hosszú ez a 1,5 év? Milyen lakást fogunk tudni majd hosszú távra bérelni, mikor fogunk tudni autót venni, hogyan fogom tudni megállni a helyem a munkában, mikorra fogunk találni Iminek munkát, amilyet igazán szeret is csinálni, és nem pedig olyat, amit csak azért csinál, mert muszáj valamiből megélnünk, hogy fog majd fejlődni az angolja ... és még sorolhatnám, de nem teszem. Nem teszem, mert amellett, hogy van az emberben egy egészséges aggódás, izgulás, félsz, hívjuk akárminek, próbáljuk az egészet egy kalandnak, egy nagy lehetőségnek felfogni. Tudjuk, hogy az elején nem lesz egyszerű, de biztosak vagyunk abban, hogy mindent meg fogunk oldani és a lehető legtöbbet fogjuk kihozni a következő 19 hónapból.