Otthon sem nagyon ittunk csapvizet, és mivel itt sem nagyon divat, így itt is a palackos vizet vesszük, azzal a különbséggel, hogy itt ha kiürül, után tudod tölteni egy ilyen automatából, és ugyan azért a vízért, ami eredetileg 3 dollár volt, már csak 30 centet kell fizetned. A flakon egyébként 1 gallonos, ami 3,78 liter.

A következő dolgot, az 1 dolláros boltban találtuk. Igen, ez egy házi drogteszt! Nem vagyok 100%-ban meggyőződve arról, hogy mikor is használják ezt pontosan, de mivel itt mielőtt felvesznek valakit egy munkahelyre gyakran kérnek drogtesztet, gondolom például akkor is használhatják.

Ezt az "apróságot" néhány napja láttuk egy parkolóban:

Otthon ilyet szerintem nem gyakran lát az ember (én még soha). A kis gólyák a legnagyobb lelki nyugalommal sétálgattak a házunk előtt.

Itt nincs Mister Minit, van viszont kulcsmásoló automata, ahol a kulcsodnak még a design-ját is megválaszthatod!

El sem tudom mondani, hogy mióta vártam egy ilyen szabadnapra mint a mai volt, legalábbis, mint amilyenre a délután sikerült. Az utóbbi hetekben mindig volt valami program a szabadnapjainkra, ami végül mindenről szólt, csak a pihenésről nem. 

Eredetileg ma mindketten szabadnaposak lettünk volna, de reggel egy női hangra ébredtünk a nappaliból. Dóri jött át a szomszéd házból. Peti hívta, hogy 2 embernek be kell menni, mert nincs elég housekeeper, így Dóri meg Imi bevállalták és bementek dolgozni. Szerettünk volna mindketten pihenni és együtt itthon lenni, de ez most így alakult.

Délelőtt még elláttam háziasszonyi teendőimet, mint mosás, főzés, takarítás, de a délutánom így alakult:

Sohasem voltunk nagy Valentin napozósok, de e "jeles" nap kiváló alkalmat teremtett arra, hogy Imrus munkábólhazafelé hozzon nekünk a kedvenc fánkunkból! :) Így lett megkoronázva a szabadnapom!

Apukám, a te kedvedért csináltam még egy videót, ezen a munka utáni bevásárlásból a hazafelé vezető út van. :)

A szabadidő hiánya és az időeltolódás miatt ugyan nem tudunk mindenkivel skype-olni, de azért mi is nagyon örülnénk neki, ha ti is írnátok nekünk, hogy mi van veletek otthon!

farkasgaby@gmail.com - hogy ne az legyen az akadály, hogy nem tudjátok hova írjatok!

Mi Imivel olyan emberek vagyunk, akik szeretük előre tervezni, hogy a lehető legkevesebb váratlan dolog történjen az életünkben, amennyire a körülmények engedik szeretjük irányítani a dolgainkat. Az elmúlt két hétben az élet, ahol csak tudott, ott tett keresztbe a terveinknek, annak a kevésnek is, ami még volt.

Nem emlékszem meséltem-e már Charles-ról, aki pár hónapig ideglenesen vezette a szállodát. Nagyon jófej pasi, imádom, hogy mindig jókedvű, vicces, mindenkihez mindig két jó szava és iszonyúan segítőkész. Elég sokat beszélgettem vele és a hosszabb beszélgetéseink mindig úgy végződtek, hogy nekem nem itt lenne a helyem, sokkal többre vihetném ettől és, hogy itt, mármint Amerikában, könnyen lehetnék akár manager is (de hát sajnos zöldkártya vagy hasonló papír nélkül ez sajnos csak szép álom marad). Mint kiderült, azt is ő forszírozta, hogy tanítsanak be több pozícióra és ő erőltette azt is, hogy vegyenek át a front deskre (recepció), mert biztos, hogy nagyon jó munkaerő lennék arra a pozira is és az, hogy ennyi osztály munkáját átlássam, kell ahhoz, hogy később jó vezető legyek. Száz szónak is egy a vége, az utolsó napján telefonszámot cseréltünk, és mondta, hogy ha később bármikor olyan helyzetbe kerülünk, nyugodtan keressük meg és ha tud, szívesen segít.

Időközben jött egy magyar srác reggeliztetni, így majdnem el is kezdtem a front office programot, de István egy hét után lelépett, mert enyhén szólva is átverve érezte magát sok minden miatt, amit most nem részleteznék, de maximálisan igaza volt, én is elmentem volna a helyébe.

Ennek tetejébe Petiék közölték, hogy nagyon örülnek, hogy engem a főnökeim ide-oda pakolgatnak, most éppen ugye a front office-ra, de sajnos nem fog menni, mert nem tudják megoldani a szállításomat, mert ugye a recepción három műszakban vannak az emberek. Az egyik szemem most sír, a másik meg nevet. Nagyon örültem volna a lehetőségnek, ha mehettem volna a frontra, de ezzel egy időben sajnáltam volna otthagyni a reggelit, mert szeretem csinálni, bár tény és való, hogy a 3/4 4-es reggeli kelések nem hiányoztak volna egy percig sem.

A reggelit különösem a sajátomnak érzem, mióta számokkal is alátámaszthatóan látszik a színvonal emelkedés. Amikor idejöttem a szállodába december végén, a reggelinek az elégedettsége 54% volt, a múlt héten hetven valamennyi, a mai értekezleten pedig már 80%-ról számoltak be! :) Szóval tényleg van látszata annak a rengeteg befektetett energiának és munkának, amit csinálok/csinálunk. Ezen a pontos szeretnék még egy kicsit  tovább büszkélkedni egy kicsit, mert nagyon ritka az olyan értékelés ahol az dolgozót név szerint is említik a vendégek (www.tripadvisor.com-on - a szálloda ezen az oldalon nézi a számokat, hogy a vendégek hogyan értékelnek minket és mekkora a vendégek elégedettségi szintje a szállodábal kapcsolatban). Ezt sajnos csak azok fogják érteni, akik tudnak angolul, a lényeg, hogy össze-vissza dícsérték benne a reggelit (a káját és a személyzetet) és kétszer is említenek benne név szerint, csupa 10 pontot kaptunk mindenre. 

Charles után az új szállodaigazgató Peggy lett. Korábbi tapasztalatokból tudom, hogy ha egy céghez új vezető jön, az első időkben mindig jön a hatékonyság átvizsgálása, a racionalizálás, jelentősek költéségvágások, hogy a reformokról már ne is beszéljek. Az ő érkezésével sincs ez másképp. Nem is  zavarna ez, ha ami esetünkben nem azzal járna, hogy visszavágják az óráimat, és úgy néz ki,  hogy minden nap csak 8 órát dolgozhatok, utána pedig eltöltöm valahogy az időt, amíg a többiek végeznek. Meglátjuk, hogy ezt valóban tartani fogják-e, a héten egyelőre még mindig több volt mint napi 8 óra. Tegnap beszélgettem egyébként Peggyvel és nagyon sajnálja, hogy egy ilyen butaság miatt, mint a munkába való eljutás nem tudok a front deskre menni és azt is, hogy le kell, hogy vágják az óráimat, de az ő keze is meg van kötve. Ha nem olyan helyzetben lennék, mint amilyenben vagyok a vízum miatt, átvenne rendes Hampton alkalmazottnak, hogy ne kelljen Petin keresztül dolgoznom, de sajnos így nem tud. Arra külön megkért, hogy mivel nagyon szeret velem dolgozni, mielőtt bármi butaságot csinálok (gondolván arra, hogy munkahelyet váltok) üljünk le és beszéljünk, mert nem szeretne elveszíteni!

Mára ennyi, megyünk aludni, mert holnap reggel 5-kor ismét munka!

Puszi Mindenkinek! Hiányoztok ám!

Eredetileg az apukám kérésére készültek, mert ő ezt is látni szerette volna :), de gondoltam hátha mást is érdekel. Csináltam 2 kis videót az autóból, milyen is az utazás, amikor este jövünk haza munka után. 

Az étteremből hazafelé sétálva csináltunk pár panorámaképet, hogy lássátok milyen a környék, ahol lakunk:

Az elmúlt 9 napban esett meg az is, hogy napokat töltöttem hang nélkül és fájó torokkal, mára már csak a köhögés maradt, de ez is elmúlik majd, ahogy mindig, most is kikúráltam magam.

A betegségből kifolyólag pont 17-én, amikor a megismerkedésünk évfordulója volt, úgy döntöttem, hogy nem kínzom magam, hazajövök a reggeliztetés után. Csodaszépen sütött a nap, úgyhogy felkerekedtünk Imivel és elsétáltunk abba az étterembe, ahová már régen el akartunk menni, és pont itt volt a jó alkalom. Isteni jót ettünk!

Tegnapelőtt megérkezett az új szálloda igazgató Peggy is. Mi  magyarok különösen örültünk neki, mert fehér, ami igazán nem hátrány egy szállodában, ahol eddig nagyobb többségben voltak a feketék. 45 év körüli nő, 4 gyerekkel, a legkisebb 8 hónapos, katona feleség, illetve a férje most szerelt le, és itt telepedtek le megint Jacksonvillben, ahol korábban is laktak. Eddig egész szimpatikus, de az tény és való, hogy elég határozott elképzelései vannak mindenről, ami nem is baj, mert azért vannak a szállodában alkalmazottak, akikre ráfér már egy kicsit szorosabb gyeplő.

Tegnap mesélte Kendra, az egyik recepciós, hogy Petinek fel van adva a lecke, mert volt egy meetingjük, ahol szó esett Devonról és, hogy pótolni kell majd egy reggeliztetőt, de csak olyan ember jöhet, aki egy 2. Gabi, ha nem olyan mint, én, akkor nem is kell :) :) :) és jól megbeszélték ott a vezetőséégi meetingen, hogy mindenki, hogy szeret engem és, hogy még sok ilyen munkaerő kellene mint én.

Tegnap reggel mikor vitt Imi hajnalban dolgozni, mondtam neki, hogy mióta itt vagyuk Jacksonvillben én egy métert sem vezettem, ő viszont annál többet és tök jól megy neki. Gyakran van, hogy ő vezet, amikor a housekeeperekkel mennek reggel dolgozni, mert nincs más, aki vezessen, úgyhogy már a nagy autót is úgy vezeti, mint aki erre született, nagyon ügyes!

Mára ennyi, most szaladok a boltba, mert holnapra még főznöm kell és a délutánt igazán semmittevéssel szeretném tölteni végre. Puszi mindenkinek!

A eheti beosztás nem sikerült valami jól, mert Imivel külön napokra kaptuk a szabadnapjainkat, de Angela azt ígérte, hogy legközelebb jobban figyel majd rá.

Szerencsére még mindig nincs okunk panaszra, van munka bőven, főleg nekem. Imi is szépen betanult, már egyedül csinálja a szobákat, majdnem minden nap teltház van, a hétvégéken meg különösen sok a vendég, mindig van valamilyen rendezvény a városban, vagy csak nyugdíjasokkal van tele a szálloda esetleg hoki vagy amerikai foci meccs miatt egész családok jönnek. 

A múlt hét végén Mechelle-lel voltam a reggelinél egy műszakban és kiderült, hogy neki is kicsit tele van a búrája Devonnal (így hárman vagyunk reggeliztetők), hogy hanyagul végzi a munkáját, hogy fél órákra eltűnik a reggeli alatt, akár többször is, és, hogy mindig idő előtt lelép és rád marad a munka oroszlán része. Megbeszéltük Michellel, hogy szólunk emiatt Angelának. Még aznap sor is került a beszélgetésre, ami nagyon konstruktívra sikerült. Mondta Angela, hogy ki akarják már rúgni egy ideje Devont, de ahhoz kézzel fogható bizonyíték kell arra, hogy nem látja el megfelelően a munkáját, mert itt Amerikában nem gondolhatsz egyet és rúghatsz ki valakit, hogy csak mert nem állt jól a szeme vagy bármilyen mondvacsinált ürüggyel. 

Devon másnap, amikor velem volt beosztva, ismét hozta a formáját és el-el tűnt reggeli közben. Ugyan 10-ig van a reggeli, de ő úgy döntött, hogy már fél 10-kor felmos az étteremben, amire egyébként dél körül kellene, hogy sor kerüljön, amikorra elpakoltál és elkőkészültl a másnapra. Ezt persze Angela pont észre is vette. 10-ig van reggeli, a beosztása szerint délig kellett volna lennie a kisfiúnak, erre a hülye gyerek 9.45-kor kicsekkolt és 10.15-kor pedig délcegen elhagyta a szállodát, amivel persze elég gyorsan lebukott, mert Angela bejött  11 óra körül a konyhába és kérdezte, hogy hol van Devon, mert látta, hogy én még javában romeltakarítok.Mondtam neki, hogy nem láttam már egy ideje. Utánanézett és akkor derült ki, hogy valóban nincs már ott, mert a recis csaj látta elmenni és az autója sincs a parkolóban.

Másnap hétvége volt, amikor nincs manager a szállodában, ezért Devon úgy gondolta, hogy akkor neki az egyenruhának egyik darabja sem szükséges ahhoz, hogy elvégezze a munkáját, úgyhogy farmerben és egy fekete pólóban jelent meg, aminek az elején és a hátulján is egy nagy 17-es szám volt rikító sárga és zöld színekben, se egyenruha, se kötény, se névtábla. Nyilván ez is eljutott Angelához. Ez volt Devon utolsó (még nem hivatalosan) munkában töltött napja. 

A reggeliztetésről annyit kell tudni, hogy mindig ketten vagyunk, egyikünk 5-re  megy, hogy mindent előkészítsen, megsüssön, a másikunk pedig 6-ra. Valamelyik nap nekem kellett 6-ra mennem. Imi elvitt dolgozni, én pedig teljes lelki nyugalommal sétáltam be 6 előtt 5 perccel a konyhába, hogy akkor indulhat a munka. A másodperc tört része alatt szállt el a nyugalmam és a jókedvem, amikor megláttam, hogy a konyha pont ugyan úgy néz ki, mint ahogy tegnap otthagytam, viszont a korán kelő vendégek már ott ülnek az étteremben, a reggelijükre várva. Kiderült, hogy Devon betelefonált reggel fél 4-kor, hogy ő nem érzi jól magát, úgyhogy nem jön dolgozni.

Mit volt mit tenni, gyorsan felhívtam Imit, hogy azonnal forduljon vissza, mert Devon nem jött be dolgozni és segítenie kell, hogy ki tudjam nyitni a konyhát, mert egyedül sosem végzek az előkészületekkel. Így esett hát, hogy Imrus betanult egy kicsit a reggeliztetésbe és 20 perccel később, ugyan még meleg kaja híjján, de ki tudtuk nyitni az éttermet. Gondoskodtam később arról is, hogy mind Angela, mind pedig Charles, a general manager is megtudja, hogy Imi volt a reggel hőse, a jó pontok sosem ártanak. :)

Devonról azóta sem hallottunk, kíváncsi vagyok, hogy ma megjelenik-e, mert ma én vagyok szabadnapos és nekik kettőjüknek kellene reggeliztetni, de ő még nem tudja, hogy elvileg ő már nem dolgozik ott és nem kell mennie.

Itt van néhány kép az én nem túl nagy, ám annál forgalmasabb kis reggeliztetőmről. (legalább is egy részéről), Íg y néz ki, mielőtt még elözönlik a vendégek:

folyt.köv.

Hétfőn délután, amikor a dupla műszakot csináltam, valahogy mindig úgy esett, hogy itt vagy ott, de belefutottam valamelyik tulajba a szálloda valamelyik részén. Kedden a reggelinél az egyikük megkérdezte : "Gabi, te sosem mész haza?" Gondoltam vicceskedek egy kicsit, úh azt válaszoltam neki, hogy "Úgy döntöttem felhagyok az alvással és inkább dolgozom helyette, mert az jobban fizet!". Nevettünk egyet és aztán mindenki ment a dolgára, mert aznap különösen sok vendég volt.

A múlt héten beszétem Angelával, mert a reggeli értekezleteken mindig elhangzik, hogy a reggeli értékei nem túl jók és javítani kellene rajtuk. Megkérdeztem tőle, hogy mégis mit várna el, szerinte min kellene változtatni, ő talán jobban látja, mint én 1-2 hét után  (persze azért nekem is voltak elképzeléseim, de azokon nem tudok egyedül változtatni, főleg, hogy a személyzettel vannak a legnagyobb problémák, az igénytelenségük, linkségük miatt, és hogy a szakmai hozzáértésük szinte a nullával egyenlő). Nagyon jót beszélgettünk és olyan dolgokat is elmondott, amiket nem gondoltam volna, hogy az orromra fogja kötni, főleg nem ennyi idő után, amit eddig a szállodában töltöttem. Tudja, látja ő is, hogy a másik két ember nem igazán az étterembe való, és megígérte, hogy visszatérünk a problémára, ha a vezetők elmennek. Azóta leült beszélni a delikvensekkel és kaptak egy utolsó esélyt, de őszintén szólva én nem sok esélyt látok a radiklis változásra, de ezt majd az idő eldönti.

Valamelyik nap beszéltem Petivel, és mondta, hogy mind Angela, mind pedig a tulajok nagyon meg voltak, vannak velem elégedve. A tulajok kérdezték Petit, hogy nincs-e egy klónozó gépe, hogy klónozzanak engem, mert elképesztő, hogy milyen lelkesedéssel és odaadással végzem a munkámat és, hogy látszik, hogy sokkal több van bennem, mint amire jelenleg használnak. Ekkor mesélték el el nekik Petiék, hogy milyen pozícióban dolgoztam eddig otthon. Szerintem ezért is kaptam több irodai munkát.

Tegnapelőtt Angela mondta, hogy beszéljünk majd, ha lesz egy kis időm. Mondta, hogy a reggeli után nem kell innetől kezdve a mosodába mennem, mert szeretné, ha segítenék neki az irodában az elkövetkező pár hétben. Utána majd meglátjuk, hogy mi lesz, maradok-e az irodában vagy éppen mikor hol lesz rám szükség. Már elkönyveltem, hogy én vagyok a szállodában a Jolly Joker, akit bármikor bármire lehet használni.