Pénteken délutánra sikerült nekem is összeszednem a hányós vírust, amihez még az izületeim is úgy fájtak, hogy másfél napig ki sem keltem az ágyból,csak vizet ittam és az ágyban feküdtem 2 percenként újabb és újabb pozíciót keresve, amiben nem fáj mindenem úgy, mintha legalább egy hete feküdnék mozdulatlanul. Ráadásnak, még Imrus is csak szombat délutánra ért hozzám haza a Cumberland körútjából. 

Ma reggel bementem egy kicsit dolgozni, mert ha én nem csinálok meg bizonyos dolgokat, akkor nagyjából eluralkodik a káosz, erre ma reggel rá kellett jönnöm. 

Mikor indultunk hazafelé, Imrus úgy döntött - egyrészt mert már 2 napja szinte semmit nem ettem, másrészt, mert már régen tervezte - hogy én is egy kicsit amerikaias legyek (mert ő már volt Péterékkel az éjszakai waxolások után párszor), elvitt reggelizni. 

Nagyon ránk fért már, hogy végre eltöltsünk egy napot igazán csak kettesben, amikor annak ellenére, hogy hétvége van egy pár órát reggel akkor is dolgoznom kell a clock-in miatt. Leasa azt mondta, hogy majd ő intézi (persze nem tette, de ez már így utólag mindegy is, hétfőn mentettem a menthetőt).

Reggel 11-ig aludtunk, aztán végre együtt reggeliztünk és irány a tengerpart. Fürdés, napozás, semmittevés. Nagyon jó volt!

Most néztem meg, hogy már több mint egy hónapja nem írtunk a blogra. Elképesztő, hogy mennyire elrohant az idő. Lassan 2 hónapja már, hogy itt vagyunk Largoban, és több mint 5 hónapja, hogy otthon hagytunk mindent és eljöttünk szerencsét próbálni. Valamelyik nap, mikor erről beszélgettünk Imrussal, mindketten ledöbbentünk, hogy mennyire rohan az idő. Mintha csak 2-3 hónap telt volna még el onnantól, hogy sűrű könnyek között otthon hagytuk azokat, akik a legfontosabban számunkra a világon!

Nem is tudom, hogy hol kezdjem az elmúlt egy hónap történéseit. Azt mondhatom, hogy mostanra kezdtük el magunkat már komfortosan érezni, azóta, hogy átjöttünk ide Largoba. Az eddig sem volt kérdés, hogy szép lakásunk van, jó kis autónk és egy jól fizető munkahelyünk, és, hogy jó döntést hoztunk azzal, hogy otthagytuk a szállodát. Ennek ellenére azért senki ne gondolja, hogy itt kolbászból van a kerítés és könnyen jön a pénz, csak mert ez Amerika. Itt is dolgozni kell, csak itt legalább meg is fizetik a kemény munkát, de ennek bizony ára van és bizony néha lemondásokkal jár. Olyannyira, hogy a munkánk eddig sajnos az otthon maradt kis család és a blog rovására ment, mert minden egyes alvással töltött óra kincsnek számított az elmúlt két hónapban, és egy percet sem szerettünk volna elmulasztani. Az alvás része leginkább Imire igaz, de az ő történetét majd az ő "tollából" fogjátok olvasni. Nekem annyi előnyöm volt az alvás terén, hogy az éjszakákat legalább az ágyunkban töltöttem, viszont minden perc, amit nem alvással, vagy villámfőzéssel telt, azt munkával töltöttem. Ezt nem panaszként írom, hanem, hogy értsétek miért hanyagoltunk eddig titeket! 

Ha őszinte akarok lenni, akkor az első pár napban, lehet, hogy talán egy-két hétben bizony az idegtől, az elkeseredettségtől és a fáradtságtól, bizony elpityeredtem néha, mert az elején nem gondoltam, hogy valaha megtanulom ezt a munkát. Annyira elképesztően bonyolult és összetett, annyi figyelmet igényel a sok részlet, hogy tényleg azt gondoltam, hogy hiába küzdök, akkor sem fogom soha átlátni a rendszert. De elhatároztam, hogy rajtam bizony nem fog kifogni, és akkor is vezetni fogom egyszer az irodát, és megtanulok mindent kitéve-betéve, kerüljön az bármibe. Ennek az volt az ára, hogy gyakran, mondhatni szinte majdnem minden nap, reggel 5-6 órától este este 7-8-ig is bent voltam, sőt hétvégente is 6-8 órát dolgoztam. A lelkesedésnek, szorgalomnak, akaraterőnek és kitartásnak köszönhetően 1,5 hónap után olyannyira belejöttem a dolgokba, hogy fizetésemelést kaptam.

Sokkal jobban átlátom már az egész rendszert, a legtöbb dolgomat már önállóan csinálom és csak néhány dologhoz kérek már jóváhagyást, de mindig van egy megoldás amivel előállok az adott problámára, aztán vagy jóváhagyja Leasa, vagy esetleg elmondja, hogy miért nem lehet úgy megvalósítani, ahogy én azt kigondoltam. Rengetek terhet leveszek már a válláról így is, és végre a munkák is úgy vannak megtervezve, az emberek is úgy vannak koordinálva, ahogy azt elvárják, de legalább is nagyon közel ahhoz. 

Reggelente, amikor a clock-in-t csinálom, ami azt jelenti, hogy azt a kb 40 embert, akiknek saját, dedikált boltjuk van, amit takarítnak, őket kordinálom, hogy mikor, ki, hol van, vagy éppen nincs. Ha nem jelenik meg, vagy ha éppen késik, akkor jöhet a tűzoltás, melyik másik boltból tudok átszervezni embereket, aki esetleg ugyanabban a városban dolgozik, vagy melyik runnert (ezek Imiék) tudom elküldeni adott városba, hogy még úgy odaérjen időben, hogy a munkát is időben el tudja végezni, mire kinyit a bolt és persze a mukát a manager át is vegye és fizessenek érte. Ha ez megvan, akkor az időm nagy részét a beosztás megtervezése teszi ki. Van közel 15 üzletlánc, számos üzlettel Floridda egész részén, ahová a munkákat kell szerveznem. 

Csak, hogy értsétek miről beszélek:

Erről a két tábláról (a fotó még a hónap elején készült, ettől most már sokkal zsúfoltabb) rakom össze úgy az összes runner beosztását, hogy tudnom kell, hogy melyik üzlet hol van Floridán belül, mekkora, milyen munkát kell a szerődés szerint csinálni ott, mennyi idő van rá, melyik bolt mennyi személyzetet kíván, az adott munkák milyen eszközöket és gépeket kívánnak és gazdálkodnom kell az autókkal és a mérföldenkkel, illetve, hogy úgy használjam az embereinket, hogy nem mindegy, hogy melyik munkára küldök olyan ember, aki órabérben van, vagy milyenre, aki fix bérben van. 

Emellett folyamatosan jönnek az újabb és újabb munkát, amiknek helyet kell találni az adott vagy a következő hónapon belül úgy, hogy az egyáltalán teljesíthető legyen, nyilván a már korábban felsorolt kritériumoknak megfelelve. Napközben persze jönnek mennek a runnerek, akiknek az autóját és a gépeiket kell leelenőrizni, hogy minden rendben van-e velük, figyelni, hogy melyik autó hová megy legközelebb és legyen mindig megtankolva a következő útra, délután felkészíteni az autókat. Előre egy-két napra leegyeztetni még egyszer minden bolttal, hogy megyünk szervízre, várjanak ránk, ehhez persze papírokat összekészíteni, amiket magukkal visznek. Ha azokat visszahozzák, felvinni a rendszerbe, hogy minnél hamarabb tudjunk számlázni. Napestig sorolhatnám még a munkám részleteit, de remélem azért a lényeg így is átment. 

Most már azt mondhatom, hogy igazán kezdem élvezni és úgy érzem, hogy jól fogom tudni egyszer majd vezetni az egész irodát. Nem egyszer hallottam már másoktól, hogy szerintük én tartom össze az egész rendszert. Egyre gyakrabban egyébként, én is így érzem. Leasa már egyre ritkábban válaszol a kérdéseimre, ha éppen tanácstalanságomban írok neki egy-egy üzenetet, mert úgy is tudja, hogy előbb vagy utóbb meg fogom oldani magamtól is, és átalában ez tényelg így is van. Melanie kolléganőm már egyáltalán nem vehet részt a tervezésben (Péter szerint korábban sokat hibázott, mikor ő csinálta, ezért is vették el tőle, mert másra sokkal alkalmasabb). Már egyre gyakrabban hozok önálló döntéseket, olyan kérdésekben, amikben korábban soha nem mertem volna. 

A legutóbbi egyik sikerem, amire nagyon büszke vagyok a következő. Minden hónapban kétszer 3 napot egy úgynevezett O'Reilly (ez egy nagy autós bolt) túrán tölt valamelyik emberünk, ami azt jelenti, hogy Largótól fel Tallahessee-ig vagy Jacksonville-ig az összes szerződéses boltunkat végigszervizeli Takarít, padlót ápol), illtve megcsinál olyan útbaeső, de a cég székhelyétől messze eső üzleteket is, ahol csak havi egy szervíz van. Terveztem egy olyan túrát, ami 100%-ban eltért az eddig évekig bevált gyakorlattól, sokkal rövidebb és hatékonyabb lett úgy, hogy minden boltba eljutottunk és a lehető legrövidebb idő alatt vissza is ért az emberünk. Ez alkalommal Imrus volt a szerencsés, aki megnyerte az utat :) Amikor előadtam a merész tervemet az úttal kapcsolatban Péternek és Leasanak is, persze külön-külön , akiknek egyébként mindig van jobb ötletük, csak hogy nehogy igazad legyen, mindketten elismerően bólogattak és azt mondták, hogy ez igen, tetszik az ötletem nekik!

Szóval így haladok előre szépen lassan. Egyre több ilyen sikerem van, ahogy telik az idő, nyilván egyre több a rutinom és a sikerélményem is ezáltal. Őszintén mondom, hogy tényleg élvezem most már amit csinálok! Sokat kell még tanulnom, de ugyanaz a munka már sokkal kevesebb időt vesz igénybe, sokkal több sikerrel és ez nagyon motivál! 

Egy szuszra, azt hiszem most ennyi, folytatás hamarosan, mert még van mit mesélnünk bőven, de nem akarunk mindent egyszerre leírni.

Végezetül egy pár "nagyon dolgozom" kép :)

Puszi mindenkinek! Hiányoztok azért piszkosul

A múlt hét végén volt végre egy is szabadidőnk együtt, el volt borulva, néha esett is és hideg is volt, de azért mi megnéztük milyen beachek vannak a környéken, legalább is kettőt belőle:

1. Belleair Beach

Clearwater felé:

2. Clearwater beach 

Állítólag ilyen lesz a Clearwater beach nyáron:

Reggel így "szemerkélt" az eső:

Ebben a bejegyzésben beszéljenek inkább a képek. Ő nem az, akiről már írtunk egy korábbi bejegyzésben, de ilyen Chrysler Town&Country-t vezettünk Jacksonville-ben is, és nagyon szerettük.

Jövünk majd a beszámolóval a munkáról is, de most még próbáljuk utoléri magunkat alvás terén. Imi az össze-visszaság miatt, én a rengetek agymunka miatt, mert elképesztően sok információt kell feldolgoznom, és ez nagyon lefáraszt, de egyelőre minden szép és jó! :)

Csók a családnak! és persze a barátoknak is ;)

... és akkor néhány kép az apartmanról, amit bérlünk és az apartmankomplexum környékéről. (szokásosan a képek mellett van magyarázat)

A lakásból még ugyan sok minden hiányzik, hogy igazán otthonos legyen, többek között eg rendes kanapé, étkezőasztal és valami ülőalkalmatosság az erkélyre, de szépen lassan az is lesz majd. Az apartmannak egyébként 2 szobája van, mindkét szobához saját fürdő, nagy nappali, és erkély.

Az apartman környéke:

Igen, már itt vagyunk. 2 napja!

Múlt héten kedden Péter beszélt Angelával, hogy felmondtam. Kicsit féltem, hogy esetleg mérges lesz majd rám, mármint Angela, hogy cserben hagyom, hiszem már így is csak ketten voltunk reggeliztetők, de amikor megkérdeztem, h mit szól, nagyon mérges-e, azt mondta, hogy nem mérges, hanem szomorú. Sajnáltam őt, de nagyon jól esett, hogy ezt mondta, mert ezek szerint tényleg szeretett. 1-2 nap alatt mindenki tudta a szállodában, hogy elmegyünk. Eléggé sokkolta őket, de megértették az indokokat és azt mondták, hogy jól döntöttünk, és hogy majd meglátjuk milyen szép helyre megyünk.

Iminek csütörtökön, nekem pénteken lett volna az utolsó munkában töltött napunk. Szerdán csak ketten mentünk haza munkából, mert a többiek szabadnaposak voltak. Már a szálloda előtt alig akart indulni az autó, így felhívtuk Pétert, hogy mit csináljunk. Azt mondta, hogy majd a többieket valahogy hazajuttatja, mi pedig próbljuk meg hazavinni az autót, majd otthon megnézi mi lehet vele. Nyilván nem értünk vele haza. Annyi szerencsénk volt, hogy egy olyan kereszteződésnél kaptunk pirosat mikor lerobbantunk, ahol a mellettünk lévő sáv egy parkolóba kanyarodott be. Gyorsan átültem a kormányhoz, ő tolta, én pedig próbáltam kormányozni, aztán a legelső parkolóhelyen ott is hagytuk az autót és hazamentünk taxival.

Ezzel indult a lavina. Péter azt ígérte, hogy délután eljön a kulcsért, hogy elhozza az autót a parkolóból, és megnézze mi a baja, mert másnap megint el kéne jutni valahogy dolgozni. Este 9-kor nekünk kellett felhívni, hogy akkor másnap hogy jutunk el a szállodába. Imiékért azt mondta, hogy eljön, engem olyan korán nem tud felvenni. A legjobb ötlete az volt, hogy akkor ne menjek dolgozni. Ja, mert ez így működik. Az előző napi taxi után, reggel ismét fizethettem (csúcsidőszak miatt dupla árat), hogy bejussak dolgozni. Mikor beértem, kiderült, hogy Cindy nem ment be elpkészíteni a reggelit, így 6 óra helyett fél 7 után tudtam csak a vendégeknek kinyitni a reggelizőt. Kicsit sem volt kellemetlen. Miután Angela bejött, beszéltem vele, elmeséltem neki sok mindet Péterről, többek között az előző napi történeseket is, illetve azt, hogy az új főnököm csak péntek hajnalban tud minket leköltöztetni, így nem fogok tudni bemenni már pénteken. Nem csinált belőle problémát, mondta, hogy ne aggódjak, megoldja.

A leköltöztetésünkről annyit, hogy a hét elején próbltunk autót bérelni, de 400 dollár alá semmilyen megoldással nem tuduk vinni az összeget és ennyit nem akartunk fizetni. Ekkor jött az új főnökünk, aki ugye szintén  Péter, hogy ne aggódjunk, majd ő feljön értünk egy Mercedes Vitoval, és leköltöztet minket. Ilyen főnök csak a mesében van! Csütörtök éjszaka még elindította a csapatokat munkába és hajnali fél 4-re fent volt értünk. Én ugyan hátul ültem a csomagokon, mert a busz csak 2 személyes volt, de kényelmes volt így is. Sokat beszélgettünk, hamar elment a 4 órás út. 

A lakás és a környék is nagyon szép, egy következő bejegyzésben rakok majd fel róla képeket. Első nap délután elsétáltunk a boltba, "csak" 25 perc séta volt odaérni :) Másnap Krisztiánék elvittek nagybevásárlolni és elmentünk autót nézni, mert itt egyszerűen nem lehet létezni autó nélkül. Munkába sem tudunk eljutni, csak ha valaki eljön értünk, de még egy kenyeret sem tudunk venni, mert itt nincs közért minden sarkon vagy a ház aljában, úgyhogy nincs mese, gyorsan kell egy autó. Találtunk is egyet, ami tetszik és egy kezdő autónak jó lesz, aztán majd meglátjuk meddig bírja velünk. Ugyan olyan autó mint a Krisztiánéké, így megkértük, hogy inkább ő vezessen a próbakörön, mert ő lehet, hogy jobban érzi, hogy ha valami nincs rendben az autóval. A kereskedő kihozta az kulcsot, elszalad vele tankolni, és mikor visszajött átnyújtotta a kulcsot, hogy akkor mehetünk. Kérdem én, Magyarországon melyik autókerskedő adja oda neked az kulcsot, hogy akkor tessék itt van, menj el egy körre és még csak a hátsó ülésen sem tart veled? Nem túl fiatal autó, vannak apróbb esztétikai hibái, de szépen megy, Krisztián szerint első ránézésre nincs vele baj és ár érték arányban is rendben van. Ő megvenné a helyükben. Meglátjuk, írunk majd a fejleményekről.

Most éppen egyedül vagyok már a lakásban, mert ma Iminek is mennie kellett már dolgozni. Én holnap kezdek, Lisa reggel 9 körül vesz majd fel. Kicsit izgulok, jövünk majd a beszámolókkal.

Jó éjt (jó reggelt - kinek mi)! :)

Puszi mindenkinek!!!

Csináltunk egy pár képet, az Orlandó-Largo kiruccanásunkról. Az útra egyébként autót béreltünk, mert egyelőre még nincs sajátunk. Az oda-vissza majdnem 9 órás utat, ami egyébként majdnem 600km, egy tank benzinnel úsztuk meg, amiért összesen 25 dollárt fizettünk. Lehet számolni, az nagyjából 7200Ft-ból úsztuk meg. Nem véletlenül közlekedik itt mindenki autóval.

Eljött az ideje, hogy új fába vágjuk a fejszénket. Itt Amerikában csak úgy tudsz jobb lehetőségekhez jutni, ha minél több emberrel ismerkedsz meg, kapcsolatokat építesz, telefonszámokat szerzel lehetséges munkaadókhoz. Ez nem feltétlenül mindig azért van, mert neked olyan rossz az amit épp akkor csinálsz, de ha van olyan ami még érdekesebb, jobbnak tűnik és főleg, hogy jobban fizet, akkor itt menni kell tovább, mert csak így tudsz fejlődni és egyről a kettőre jutni. Mi is próbáljuk ezt az utat járni, persze nem az a cél, hogy három havonta munkát váltsunk, de úgy érezzük, hogy ezt a lehetőséget, ami most nekünk megadatott, nem szabad kihagyni.

Néhány hete érkezett egy fiatal pár Texasból (Krisztián és Dóri), hogy ők is housekeeperként dolgozzanak a Hamptonban. Szimpatikusak voltak már az elejétől fogva. Számukra elég hamar kiderült, hogy ez nem lesz egy hosszú távú megoldás, mert jóval kevesebbet keresnek itt, mint az előző helyen, ahol dolgoztak és egy rémes szobát kaptak lakhelyül.

A beszélgetéseink alkalmával, ha úgy jött ki, próbáltuk megtudni, hogy ők merre szeretnének menni, tudnak-e esetleg valami jó lehetőséget és egyik alkalommal, mondták, hogy ők mennek Tampába, ha gondoljuk, felhívják az ottani főnököt és ha keres még embert, akkor megadják a számát, hogy beszéljünk vele, hogy lenne-e esetleg nekünk is ott lehetőség. Nem is vesztegettük az időt, még aznap felhívtuk Pétert (igen, egy újabb Péter, ő a 3. a sorban, akit a főnökömnek mondhatok).

A cég 14 éve azzal foglalkozik, hogy a nagy áruházak padlójának vaxolását csinálják, olyan nagy üzletekben például a Best Buy, a Target (ezek olyan otthoni, Tesco, Auchan, Metro méretűnek felelnek meg) és még sorolhatnám, majdnem harminc üzletlánc van, akinek az üzleteiben dolgoznak. Először persze nekünk is fura volt ezt hallani, mert az ember bele sem gondol abba, hogy azoknak az üzleteknek a padlóját, ahol minden nap vásárol, nem csak felmossák naponta, hanem évente 1-2 alkalommal fel is vaxolják, hogy szép legyen. Ezeket a munkákat zárás után csinálják, szóval itt éjszakai munkáról van szó. Egyébként mondta Péter, hogy most fognak leszerződni a Michael's-el, ami egyébként itt egy kreatív- és hobbybolt, nagyjából 1100 üzlettel Floridában.

Miután beszéltünk Péterrel és kiderült, hogy nekem elég jó az angolom, mondta, hogy beszéljek a feleségével, Lisával, aki egyébként amerikai, mert ha valóban annyira jó az angolom, akkor rám lehet, hogy inkább az irodában lenne nagyobb szükség, mert nem nagyon találnak oda megbízható embert. Másnap beszéltem is Lisával, tök jól elbeszélgettünk, utána elküldtem még neki az önéletrajzomat és az ajánlóleveleimet. Olyannyira jól sikerült a beszélgetés, hogy kérdezte, hogy nem tudnánk-e esetleg valamelyik nap lemenni, mert jó lenne azért személyesen is találkozni. Kiderült, hogy ő igazából nem is egy diszpécsert keres, aki az embereket irányítja (Péter ezt mondta korábban), hanem maga helyett egy irodavezetőt. 

Megbeszéltük Imivel, hogy mivel mindketten szabadok vagyunk pénteken, menjünk le és essünk túl rajta, hogy ha sikerül, akkor minnél hamarabb tudjunk ott kezdeni. 

Csütörtökön mivel korán végeztük, felvetettem Iminek, hogy mi lenne, ha elindulnánk még aznap és Orlandóba töltenénk az éjszakát. Tudtam, hogy a Hilton szállodaláncnak, aminek a Hampton is tagja, van dolgozói kezdvezménye, ezért kértem egy vouchert, így potom 39 dollárért aludtunk egy 4,5 csillagos szállodában. A városból ugyan semmit sem láttunk, mert este 9-re értünk oda, mert a bevásárlás, bepakolás és autóbérlés egy kicsit elhúzódótt, de az tuti, hogy oda egyszer még visszamegyünk! 

Fura volt most már úgy bemenni egy szállodai szobába, hogy tudod, hogy hogy "készül el" minden ami ott vár, vagy, hogy reggel a reggelinél pont ugyan azt kapod, mint amit te is minden reggel felszolgálsz a vendégeknek. Fura érzés volt az asztalnál ülni és reggelizni úgy, hogy hozzád megy oda a pincér és nem te vagy az aki a vendégek körül sürög-forog. 

Pénteken 11 óra körül értünk oda a céghez. Sokat beszélgettünk Lisával, mire Péter is megérkezett. Lisa elmondta, hogy amikor elkezdték ezt az egész céget, akkor az elején szinte mindent ketten csináltak, de azóta  jócskán kibővült a cég, nekik is lett 3 gyerekük és nincs már ideje a család mellett csinálni az ügyintézést és az emberek irányítását, ezért keres gyakorlatilag valaki a maga helyére, hogy levegye az iroda vezetésének terhét valaki a válláról. Ez azt jelenti, hogy én irányítanám az embereket az irodában és kint a fielden (a boltokban, amikor a vaxolást csinálják).

Nem kis falat ez, de úgy gondolom, hogy idővel fogom tudni csinálni. Megbeszéltük, hogy szeretném ezt úgy csinálni, hogy én is elkezdem az alapoktól és szeretném megnézni, megtanulni, hogy mit jelent pontosan az, hogy az üzleteket felvaxolják illetve milyen munkákat csinálnak azok, akik kint lesznek a területen. Szépen megismerem, megtanulom azoknak az embereknek a munkáját az irodában, akiket majd irányítanom kell, megismerem az egész számítógépes programot és így fogom tudni felelősségteljesen átvenni majd idővel a munkáját, legalább is annak a nagy részét. Ez persze mind idő, szerintem nem kevés, de nagyon örülök a lehetőségnek és már alig várom, hogy kezdjek. 

Imi munkájáról egyelőre annyit, hogy a vaxolósok párban dolgoznak. Párosával kapnak egy Mercedes Sprinter kisteherautót, benne a szükséges gépekkel és felszereléssel, és délután/este elindulnak az adott üzletbe, ahová éppen be vannak osztva, hogy zárásra odaérjenek. Az üzlet méretétől függően általában egy, de néha két üzletet kell megcsinálniuk egy éjszaka. A cég egyébként egész Floridát lefedi, így néha egy munkához lehet, hogy 2-3 órát is utazni kell. 

Mind Péter, mind Lisa egyébként nagyon rendesek, segítőkészek! Segítettek a lakás kibérlésében is, mert,  úgy néz ki, hogy már az is meg van, bár még egy visszaigazolásra várunk az irodától. Krisztiánékkal fogunk együtt lakni egy kétszobás apartmanban. 

Mindkettőnk egyébként anyagilag is óriási előrelépést jelent ez a lehetőség. 

Pontosításként még annyit, hogy Largoban lesz a munkahelyünk, nem egészen Tampában. 

Ha valaki esetleg vizuálisabb típus, hogy lássátok, hogy honnan hová megyünk és mekkora Florida, aminek a teljes területén fogunk, főleg Imi dolgozni.

Mindannyian ismertek minket annyira, hogy tudjátok, mi inkább az otthoni sütést-főzést preferáljuk, az étterembe járás, a gyorséttermi kaják vagy az ebédrendelés helyett, hogy a házi kenyérről és házi süteményekről már ne is beszéljünk. 

Amikor kijöttünk, feltett szándékunk volt, hogy itt kint is megtartjuk ezt a jó szokásunkat és nem leszünk gyorsétterembe járó vagy műkaján élő "amerikaiak". Elég hamar realizálnunk kellett, hogy itt bizony valamelyest lentebb kell adnunk az igényeinkből és bizony kompromisszumokat kell kötnünk. 

Nem gondoltuk, hogy amikor megkívántuk a túróstésztát, ekkora fejtörést fog okozni az alapanyagok beszerzése. Megfelelő tészta, túró és szalonna híjján ilyen lett a mi amerikai túrós tésztánk. Ízre nem volt rossz, de, hogy semmi köze az otthoni túrós tésztához, az teljesen biztos.

Szerettem volna muffint sütni teljes kiőrlésű lisztből. Amikor kivettem a sütőből, még nem is gondoltam, hogy mit rejt magában a kicsike. Szépen feljött, jó volt az állaga ugyan mi baj lehet. Az első harapás után viszont akkora csalódás ért, hogy azt nehéz szavakba önteni. Olyan ehetetlenül keserű volt a tészta egy rémes utóíz kíséretében, hogy el sem akartam hinni, hogy ekkora kudarc 2 tepsi sütemény. Megettünk belőle párat a becsület kedvéért, ne az egészet kelljen kidobni, hogy már az alapanyagok mellett, az itt sem olcsó áfonyáról nem is beszélve, amit beletettem, nem menjen ki az egész a szemétbe.

Voltam olyan balga, hogy pár nappal később már kevesebb teljeskiőrlésű lisztet, viszont több fehérlisztet használva újra megpróbáltam sütni egy adagot, hátha nem lesz megint olyan keserű, mert nyilván a teljes kiőrlésű liszt a ludas. Jelentem pont ugyanolyan rossz lett, így ez az adag már gondolkodás nélkül ment a kukába.

Azóta nem volt lelki erőm még utána járni, hogy hol lehet olyan alapanyagot kapni, amikkel nincs halálra ítélve a süteményem és kompromisszumot kötöttem egy időre. Lesütött szemmel, szégyenkezve kell bevalljaml, hogy most ő a sütikészítő társam a konyhában:

Az egész csak egy zacskó por, adsz hozzá egy bögre vizet, 1/3 bögre olajat, 3 tojást, jól összekavarod és már kész is a süti, akarom mondani piskóta. Eddig áfonyás vagy csokidarabos verzióban készültek, de ma bevadultam és diófélés (mindenféle mogyoró, mandula) - mazsolás (köszönjük a Hampton reggeli támogatását) muffin készült:

Egyenlőre ezzel érjük be sütemény terén, de nem adom fel, lesznek még próbálkozásaim IGAZI SÜTEMÉNY sütésre!

Egyikünk sem volt soha nagy leveses, de havonta egyszer azért nekünk is jól esik megenni egy tányérral. Beszélgettük már a házban lakókkal, hogy most, hogy már lett méretes levesnek való nagy lábasunk, kellene főzni benne egy jó levest. Habart bablevesre esett a választás füstölt sonkával. Az adott körülményekhez képest, ami jelen esetben annyit jelent, hogy a sonka csak attól volt füstölt, mert rá volt írva a csomagolásra, egész finom leves sikerült főznöm. Öten három napig ettük, a negyedik nap azt mondták a fiúk, hogy borítsuk ki ami még megmaradt, mert ők már nem bírnak többször enni belőle (nyugi max 1-2 adag volt).

Húslevest tervezek már főzni egy ideje, szerintem már nem is kell sokat várni rá, de addig is ilyen és ehhez hasonló konzerves! (a dobozoshoz húsleveshez még nekünk sincs bátorságunk) gyönyörűségek, csirke és marha változatban színesítik a konyhánkat, mint gyors leveshelyettesítő megoldások:

Vacsorára, vagy amikor szabad naposak vagyunk gyakran kerülnek ilyen és ehhez hasonló húsok a tányérunkra sültkrumplival, mert lehet kicsit mű, de mi szeretjük és nem utolsó sorban gyorsan kész van és mindenféle fűszerezésben/ízesítésben kapható.

A fenti extrém példáktól eltekintve egyébként jól vagyunk köszönjünk, eszünk rendesen, mert azért az alapélelmiszerek itt is ugyanúgy megtalálhatóak, és nem fogytuk egy dekát sem!

A Marika nénitől kapott pirosarany és gulyáskrém a legdrágább kincsünk a konyhában és csak ünnepnapokon használjuk. A múlt héten az abból készült paprikás krumpli volt minden kétséget kizáróan a napunk legjobb része!

Még egy kis érdekesség. Itt a tej csak ilyen szolíd méretű dobozokban található (a doboz címkéjén alul zárójelben látjátok hány literes):